Maradj velem

Maradj velem, mert beesteledett,
hűvös a szél, hideg az éj.
Védtelenebb lett ott kint a világ,
s olyan törékeny itt bent a miénk:
a bútorok, a gépek s te meg én.

Maradj velem, mert beesteledett,
reflektor-fényben vergődik a kő,
kék fátylakat pólyál körénk a tévé,
a magnó zöld szeme is keskenyül:
képről s szalagról pereg az idő.

Nem beszélek, hogy ne fájjon neked.
Maradj velem, mert beesteledett.

Hív az öled, ma is kívánlak,
de menekülök is, és ezzel megalázlak...
Engedsz: boldog vagyok és szégyellem magam.

Elnehezülő tested kérlelem:
ne lenne álmod nyugtalan.

S álmomban újra hajladozva járok
az árnyéktalan, elnémult mezőkön,
mögöttem lassan föllebegnek
írásaim, e földbe szúrt virágok -
nem kiabálok,
ma sem lesz irgalom:

hátamba vágja lándzsáit a nap
s melled után sír homlokom.