|
Ezotérikus
pszichológusnak és alternatív gyógyítónak tartom magam.
Munkám során az általam
kidolgozott Holisztikus Integratív Terápiát alkalmazom:
így történik az állapotfelmérés, majd - legtöbbször
módosult tudat-állapotban (autogén tréning, hipnózis,
NLP) - arra tanítom meg a kliensemet, hogy meggyógyítsa
önmagát.
Sok tinédzser és
huszonéves kliensem tanulni és párkapcsolatot kialakítani
tanul; a "felnőttek" idegi (vegetatív) alapon létrejött
alvás-, emésztési-, szexuális zavaraikat, pánik-, szív-,
vérnyomás-betegségüket gyógyítják, párterápiára, szenvedély-betegségük
megszüntetéséért vagy alak-korrekcióra jönnek.
|
|
|
- Harminc évig (1962. és 1991. között) elsősorban
közlekedés-pedagógiával és -pszichológiával foglalkoztam,
mint az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács aktivistából
lett titkár-helyettese, később a Rendőrtiszti Főiskola közlekedési
szakcsoport-, majd tanszék-vezető tanára. 1974-től emellett
több, mint 25 évig a Közlekedési Főfelügyelet Pályaalkalmasságvizsgáló
Intézetének szakértője voltam a felülvizsgálati bizottságban
(másodfok.)
- 1992. óta mint ezotérikus pszichológus
és alternatív gyógyító dolgozom a rendelőmben.
Munkám során alkalmazom és tanítom másutt is az általam
kidolgozott Holisztikus Integratív Terápiát.
A terápia rövidítésének betűszava azonos a magyar "hit"
szóval.
- Az integrációban szereplő főleg diagnosztikus
módszerek: a szimbólum- (metamorfózis-) teszt, aura, valamint
csakra-diagnosztika és -terápia, extra- és/vagy intraszenzorika,
iriszdiagnosztika, grafológia, tarot, ji-csing, számmisztika,
KÖRBLER-féle új homeopátia, LEARY interperszonális tipológiája
és diagnosztikája, enneagram, hagyományos és indiai asztrológia,
kabbala, kineziológia.
- A főleg módosult tudatállapotban végzett
terápia módszerei: az autogén tréning, jóga, relaxációs
és szeretet-masszázs, a COUÉ-féle autoszuggeszció, hipnózis,
KIP (katathym imaginatív pszichoterápia), transzcendentális
meditáció, meditatív tréning, a SILVA féle agykontroll,
BRADSHOW öngyógyító módszerei, NLP (neuro-lingvisztikai
programozás), TAA (tranzakcionális analízis), HELLINGER-féle
családterápia, reiki, rang dröl, humán és univerzális energia,
akupresszúra; valamint kiegészítőleg gyógyító beszélgetés,
attitűd-módosítás, (fa- és egyéb) rajz, ájurvéda, makrobiotika,
fitoterápia, klasszikus homeopátia; életvezetési, önismereti,
párkapcsolati, pályaválasztási, testedzési és alakformálási
tanácsadás, az 5 tibeti; továbbá különböző eszközök és berendezések
alkalmazása: így kristály-, fény- és színterápia (MEDCOLOUR),
BIOPTRON (csakra- és aurakezelésre is), csi-gép (chi machine),
mentális fitnessz komputer (DAVID 2001 "agytréner"), japán
tapasz, LENYO mobil, MAX stressz controller, TENS-készülék.
- Fontosnak tartom a tudományos ismeretterjesztést.
Több, mint két évig tartottam a tévében gyermekeknek közlekedés-pedagógiai
műsor-sorozatot. Közel 40 éve veszek részt különböző rádió
és tévé-adók pszichológiai jellegű műsoraiban. Évek óta
tanítok a Szintézis
Szabadegyetemen és az Egészségügyi
Továbbképző Intézetben. Rendszeresen tartok másutt is
ezotérikus pszichológiai tárgyú ankétokat és előadásokat,
menedzserképző és autogén tréning-tanfolyamokat. Több száz
cikket, tanulmányt publikáltam, társ-szerzőként 7 könyvben
szerepeltem, önállóan 4 könyvem jelent meg.
- Tagja vagyok a Magyar
Pszichológiai Társaságnak, a Pszichológusok
Érdekvédelmi Szervezetének, a Relaxációs
és Szimbólumterápiás Közhasznú Egyesületnek, valamint
az Integratív
Pszichoterápiás Egyesületnek.
dr. univ Csíky Antal
|
|
|
|
|